Profile
Blog
Photos
Videos
zeboly
Kolozsvárról csak nehezen és későn indultunk el, ez valószínűleg köszönhető annak is, hogy már reggel szakadó esőben pakoltuk fel a motorokat. Ez késztetett minket arra is, hogy a következő szállást már a szállodából interneten lefoglaltuk. Mint később kiderült ez nem volt egy rossz ötlet.
Esős és borult szakaszok váltakoztak ezt némileg ellensúlyozta a gyönyörű táj amin keresztül motoroztunk. Ebédünket egy Gerendás panzió és étterem nevezetű helyen ejtettük, meg ami élmény számba ment. Kedves tulajdonos 3 gyönyörű lánya, kifogástalan környezet és jó ebéd tette szebbé a borongós napot. Megtanultuk, hogy a Fuszulykaleves az paszulyból készül, vagyis bableves csülökkel. :)
Ennél már csak a szállásnak örültünk jobban. Wellneszpanzióban fedett medence, pezsgőfürdő, sós termálfürdő, szauna és gőzfürdő várt 6000 Ft/fő/éj áron reggelivel. Maradtunk is mindjárt két éjszakát.
A fentieket nagyon kedves személyzet és különleges ételek még vonzóbbá.
Útközben megnéztük a Medve tót amit fürdőtó lévén szintén jobb időben tudtunk volna kihasználni. Találkoztunk két magyar motorossal is akik teljesen ugyanazt az útvonalat tervezték bejárni amit mi is. Várták még 7 másik érkező társukat. Velük még később is összefutottunk.
A napot a wellness részleg és az étterem maximális kihasználásával töltöttük. Helyi erők is használták a wellnesst így sikerült néhány szót helyiekkel is váltani. Isti próbált egy helyi leányzót (ránézésre sportoló) víz alatti úszásban lenyomni, de nem sikerült. Ő oda-vissza úszta a medencét víz alatt láthatóan megerőltetés nélkül.
Az étteremben családi rendezvény lehetett. Egy 20-30 fős társaság ropta a csárdást mi pedig a háttérben ettünk jókat és ittuk az Ursus söröket zárásig.
2. nap a szálláson:
Másnap reggel végre nem kellett pakolni. Még egy napot töltöttünk ezen a szálláson ezért csak a legfontosabbakat vittük magunkkal a napi kirándulásra.
Először a korondi kirakodókat néztük meg. Mindenki vásárolt némi vásárfiát a lányoknak és léptünk (gurultunk) tovább.
Parajd sóbánya a következő megálló. Gyerekes programnak is jó. Lent a hegy gyomrában mászó pálya, mozi, hinták, templom, borozó, étterem és még rengeteg minden várja a látogatókat.
Gyilkos tó és Békás szoros következtek. Gyilkos tótól nem voltunk eldőlve, de a pár km-re fekvő Békás szoros nagyon impozáns látványosság. Róbert lőtt is egy videót, ahogy keresztülmotoroztunk.
Itt kell, hogy megjegyezzem a helyi útépítési szokások egy enyhén szólva is furcsa és motorosoknak életveszélyes formáját. Az aszfaltot akár 30-50 km-es szakaszokon véletlenszerű formában, méretben és helyeken felmarják. 2-5cm mélyen be és kivezető letörés nélkül. Akár hajtűkanyar közepén is az ideális íven. Mindez bárminemű figyelmeztetés nélkül. HIHETETLEN!! Itt éppen a Gyergyószentmiklós - Békás szoros útvonalon.
Örömmotorozás következett visszafelé a Gyergyószentmiklós- Székelyudvarhely szakaszon. Nagyon jó volt és ráadásul az első nap, eső nélkül.
Este ismét wellness- sör kombó. Sőt már össze is olvasztottuk. Hideg sör a wellnessben az igazi :)

- comments